Series:
Zúz-óra
General data, Programmes podcast
RSS

Kedves hallgatók ! Aki szereti a zúzós zenéket annak csak ajánlani tudom a Zúzóra nevű műsort, 2005 szeptemberében kezdte meg működését. Az adás szombatonként 15-18-ig tart, ismétlés keddenként de 9 és 12.ig, valamint szerda éjjel 0-tól 03-ig. A műsorban elhangzanak a legfrisebb hazai rockzenei élettel kapcsolatos hírek, koncertajánlók és egyéb közérdekű információk. A műsor egyik fő célja olyan együttesek bemutatása, ismerté tétele, melyek igényes zenét játszanak, csak valamely ok folytán még nem annyira ismertek, netán háttérbe szorultak. Számokat a zuzora@citromail.hu címen vagy telefonon, illetve személyesen kérhettek. Ugyanezen a drótposta címen küldhettek másoknak üzenetet, (melyet adásban felolvasásra kerülnek), írhattok véleményeket, kéréseket a műsorral kapcsolatban. Tudom nagyon jól, hogy a legtöbb dolog megvalósulása pénz kérdése. Éppen ezért komplett albumokat is beszoktam bemutatni, olyanokat, melyek nem annyira híresek, de megállják a helyüket a rock világában. Ekérnék minden kedves hallgatót, amennyiben rendelkezik ilyen jellegű cd-vel, azt juttassa el az erdőkertesi teleházba, hogy azt másokkal is megoszthasuk. Ezenkívül szívesen lejátszok számokat beküldött adathordozókról is. Ezeket előre is köszönöm ! Mindenkinek jó vételt és kellemes rádiózást kívánok! Forgács Zsolt

http://erdokertes.telehaz.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=9

Contributors

Editor Forgács Zsolt

Zöld Rádió FM 92,4 MHz

Programmes
11 - 20 of 25 FirstPreviousRefreshNextLast
Zúz-óra - Without Face minisorozat 02 - Deep inside (2005-12-10 17:00:00+01)
A Without Face együttes életmű sorozatának második része: A Deep inside album bemutatása, az együttes életének alakulása.
Zúz-óra - Without Face minisorozat 03 - Astronomican (2005-12-17 17:00:00+01)
A Without Face együttes életmű sorozatának harmadik része: Az Astrpmonican c. album és körülményei. Ennél az adásnál gond volt a rögzítéssel, ezért akadozik a felvétel.
Zúz-óra - műsorkezdés telefonon (2006-02-18 15:02:00+01)
Bejelentkezés a munkahelyről a műsor elején… Penny wise blokk
Zúz-óra - Sense of silence (2006-02-25 15:30:00+01)
Ezen a napon a Sense of silence nevű együttes volt a Zúz-óra vendége. Róluk azt kell tudni, hogy vonzzák a technika ördögét, így a műsor sem volt különb, ugyanis a hozott CD-kapásból nem akart elindulni, s mikor végre elindult, nem az a szám ment le, aminek kellett volna....
Zúz-óra - átlagos (2006-08-05 15:01:00+02)
Egy átlagos Zúz-óra A 42. perctől egy betelefonáló az Apocalyptica zenéje alatt.
Zúz-óra - Ad Astra (2006-09-02 15:22:00+02)
A 2. Kultúr Kocsma fesztiválon a veresi Ad Astra- val készítettem interjút.
Zúz-óra - Irma Rock (2006-09-02 16:25:00+02)
A 2. Kultúr Kocsma fesztiválon az Irma Rock-kal készítettem egy interjú-szerűséget
Zúz-óra - Túlterhelve (2006-09-23 17:18:00+02)
Az adást sikerült túlterhelni...
Zúz-óra - Almost Saint (2006-10-28 17:00:00+02)
2006.10.28-n egy régi kedvenc együttesem került bemutatásra, a death metal királyai, az Almost Saint. Őket Veszprémben ismertem meg, főiskolás koromban. Mikor ők játszottak oda csődült egyész Balaton környéke, Székesfehérvár És természetesen Veszprém rockerei. Ezt...
Zúz-óra - Kaliban-The tempest of the task (2006-11-11 17:00:00+01)
A Kaliban nevű együttes the tempest of the task c. album bemutatása Információkkal fűszerezve. Az album vége után folytatódik a Zúzóra.


You may contact the node administrator at: Andras Micsik